Ki ne ismerné azokat a vitákat, amik a házastársak között szinte folyamatosan fennállnak, és egyszerűen nem tudnak rajta túllépni, bármilyen erősen próbálkoznak is, nem találnak semmilyen közös nevezőt, hiszen az egyik teljesen mást szeretne mint a másik. Ezek a viták általában életünk végéig el tudnak minket kísérni, még akkor is, ha éppen engedünk a családi béke és a párunk boldogsága érdekében. A véleményünk ugyanis nem tud változni.
Nekem közös irodám van a feleségemmel, és bár már erre is sokan fel szoktak szisszenni, hiszen elég nehéz a folyamatos munkát közösen csinálni az embernek, szokták volt mondani, nekem ez egyébként nem tűnik fel, én nagyon szeretek vele együtt és egy helyen is dolgozni, tény hogy így sokat vagyunk együtt, de nem zavar egyikünket sem. Ebben biztosan egyetértünk. Abban azonban már közel sem megy ennyire a közös nevező, hogy mi legyen a falon. Persze kell valami, ezt mindketten tudjuk és szeretnénk is, de ő nagyon a festményeket preferálja, és pedig a fényépeket nézegetném inkább szívesen az irodám falán, nekem a festmények túl régimódiak és öregesek.
Ez a vita körülbelül öt éve tart közöttünk, és napi szinten megpróbáljuk megoldani a közös nevezőt, de valahogy ebből egyikünk sem tud engedni. Így aztán öt éve hogy üres az iroda fala. Most azonban fény került az alagút végén, hiszen a nagyobbik lányom a minap mutatott egy oldalt, ahol rengeteg gyönyörű vászonkép volt fenn, és ki is választottunk egyet a feleségemmel, ami talán neki és nekem is megfelelne, hiszen ez pont félúton van a festmény és a fotó között. Remélem, hogy sikerül megegyeznünk, és akkor meg is rendeljük azt a gyönyörű Balaton vászonképet, amit végül kiválasztottunk, mert jó lenne már nem a csupasz falú irodában dolgozni nap, mint nap.